A 21. század legeredményesebb védői

Ezen a listán ezúttal nem a gól/meccs arányt vettük figyelembe, hanem összeségében a legtöbb gólt szerző védőket szedtük össze. A listán van egy játékos, aki magasan kiemelkedik a többiektől, de bőven akadnak meglepetések is.
Itt vannak a legeredményesebb védők

Egyáltalán nem meglepő, hogy Sergio Ramos található kimagaslóan az első helyen, egyedüliként volt képes átlépni a 100 gólos határt és megközelíteni sem tudják ebben a tekintetben. A Real Madrid legendája eddig 890 mérkőzésen lépett pályára, amiket 126-szor talált a kapuba. A tavalyi idényben produkálta az eddigi legjobb szezonját, ekkor 11 gólig jutott a bajnokságban. Természetesen ehhez az is kellett, hogy Cristiano Ronaldo ott hagyja a csapatot és Ramos lőjje a büntetőket, de így is szép teljesítmény.

A második helyen a futballtól már egy ideje visszavonuló belga Daniel Van Buyten található, aki nagyon gyorsan berobbant a hazájában, ezért 2004-ben 23 évesen már elvitte a Marseille. Ezután kipróbálta magát a Premier League-ben, ahol a Manchester City csapatában csak 5-ször lépett pályára, így gyorsan átment inkább a Bundesligába, ahol végül a karrierje végéig futballozott. Nagyon magabiztos teljesítményt nyújtott 2004 és 2006 között a Hamburg csapatában, ezért le is csapott rá a Bayern München, ahol 8 évet töltött el és végül itt fejezte be a pályafutását. Van Buyten egy nagyon gólerős védő volt, jó rúgótechnika és jó fejelés jellemezte, 566 mérkőzésen 72-szer talált a kapuba.

A harmadik helyezett Chelsea legenda John Terry is pontosan 72 gólt szerzett, azonban neki jóval több mérkőzéshez volt ehhez szüksége. Terryt ugyanis egyáltalán nem jellemezte jó rúgótechnika, viszont a fejelés kiemelkedő volt, így minden szögletnél veszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Terry jelenleg a Premier League-ben szereplő Aston Villa másodedzője.

Ezután egy újabb Chelsea-hez köthető játékos következik és az első szélsővédő a listán Branislav Ivanovic. A szerb játékos 691 mérkőzésen 66-szot vette be az ellenfél kapuját. Ivanovic 9 évett játszott a Kékeknél és ezalatt mindent megnyert, amit lehet. Még 37 évesen is aktív és az idei szezonra visszatért Oroszországból az angol bajnokságba és jelenleg a West Bromwich Albion csapatát erősíti.

A lista elején még olyan játékosok vannak mint, Naldo, John Arne Riise, Sergey Ignashevich, vagy éppen a másik szerb szélsővédő Aleksandar Kolarov.

Kapcsolódó cikkek

Itt vannak a legeredményesebb védők

A 21. század legeredményesebb védői

Ezen a listán ezúttal nem a gól/meccs arányt vettük figyelembe, hanem összeségében a legtöbb gólt szerző védőket szedtük össze. A listán van egy játékos, aki magasan kiemelkedik a többiektől, de bőven akadnak meglepetések is.

Érdekességek a futballpályáról

Izgalmas statisztikák a futball világából

A labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja, amit nagyon sokan követnek és ezáltal sok minden is tudnak róla. Ezúttal olyan statisztikákat gyűjtöttünk össze, amik kevésbé köztudottak.