7 érdekes tény az emberi agyról

Összegyűjtöttük őket.
7 érdekes tény az emberi agyról

Az emberi test legösszetettebb szerve, az emberi agy. Agyunkat több millió neuron alkotja, amelyeket speciális vegyületek kapcsolnak össze, és ezek, információkat küldenek a test összes részébe, illetve ezekről a helyekről fogadják is az információkat. Ahhoz, hogy sokáig megőrizhessük agyunk egészségét, fontos, hogy megfelelő életvitelt alakítsunk ki, hiszen az étrend, a testmozgás és a napi szokásaink is hatással vannak nem csak a test, hanem az agy működésére és egészségi állapotára.

Az agy és a félelem

A félelem minden emberre hatással van. A félelem, az elme és a test minden aspektusát befolyásolni tudja. A félelem, hatással van a racionális gondolkodásra. A félelem, az agyban a tetahullámok és a bétahullámok növekedését segíti elő. A bétahullámok növekedése miatt kezd el valaki menekülni, amennyiben fenyegetettséget tapasztal, ami a félelemközpontot aktiválja.

Az agy öregedése felgyorsulhat

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a napi 7-8 óra alvás fontosságát. Amennyiben ennél kevesebbet alszunk, úgy folyamatosan csökkenni fog agyunk kognitív teljesítménye. A 7 óránál kevesebb alvás hatására az agy térfogata csökken és ez a kognitív teljesítmény csökkenését hozza magával. Az alváshiány az idegrendszer működésére is negatív hatást gyakorol.

Az agy és a memória

Az agyunkban, az emlékezet komplexen működik, éppen ezért, az emlékek javítását is meg tudja oldani. A hippokampusz a memóriát folyamatosan szerkeszti, alakítja. A hippokampusz az agy azon része, amely a rövidtávú memóriát, hosszútávú emlékké képes átalakítani.

Az agyban kémiai folyamatok is zajlanak

Az emberi agyban kémiai folyamatok is zajlanak. Az agyban olyan érzelmi és érzékszervi információfeldolgozás zajlik, amelyek hatással vannak a hangulatunkra.

Energiafogyasztásban első

Agyunknak rengeteg energiára van szüksége. Az agy, az energiafogyasztásnak mintegy 80%-át arra használja, hogy fenntartsa a kapcsolatot a különféle idegsejtek között.

Az agy és a folyamatos tanulás

Az agy folyamatosan változik, hiszen minden egyes nap új információkat fogad be. Az agy prefrontális kérgében és az elülső részében található neuronok folyamatosan az új információkhoz hangolódnak és azokat gyors elemzésnek vetik alá, vagyis ez azt jelenti, hogy az agyunk folyamatosan tanul.

A nevetés, a boldogság pozitív hatása

A nevetés ellazítja az izmokat és jó hatással van a közérzetünkre. Az agyra is csodást hatást gyakorol egy-egy kiadós nevetés. A nevetés az agyhullámokra stimuláló hatással van. Éppen olyan hatással bír, mint például a meditáció.

Kapcsolódó cikkek

A sakk fejleszti az elmét

A sakk fejleszti az elmét

Nem csak a testet szükséges edzeni, hanem az elmét is.

A szemszín és az egészség

A szemszín és az egészség

Egyes betegségek jobban érintik a sötét, míg más betegségek a világosabb szemmel rendelkezőket.

6 érdekes tény a teknősökről

6 érdekes tény a teknősökről

A cikk, a teknősök titkaiba avat be.